
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Baleset történt szombaton délelőtt a kiskunhalasi Motoros Télűző Bulin, amikor a hagyományos felvonulás alig kezdődött el, máris karambol történt az 53-as főút közelében – adta hírül a baon.hu.
A motorosok évek óta közös gurulással, bulizással és kiszebáb égetéssel búcsúztatják a telet Kiskunhalason. A rendezvényt jövőre már negyedszázados jubileummal ünnepelhetik. A résztvevők szombat délelőtt is a megszokott helyszínen, a motoros szalonnál gyülekeztek, hogy dél körül együtt induljanak el a belváros felé. A jó hangulat azonban hamar megszakadt.
Az egyik motoros, miután jobbra kikanyarodott a főútra, egy gázfröccs után elveszítette uralmát a jármű felett. A motor utasával együtt egy várakozó személygépkocsi oldalának csapódott.
A balesetet több szemtanú is látta, és azonnal a sérültek segítségére siettek. A motorost és hölgy utasát kórházba szállították. Az autó vezetője nem sérült meg. A baleset körülményeit a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság vizsgálja.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen