
Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Az Al Jazeera által idézett szakértők szerint Irán rakéta- és drónarzenálja a Közel-Kelet legnagyobb és legsokoldalúbb készlete, amelynek egyes ballisztikus rakétái akár 2000–2500 km-t is elérhetnek – ez Magyarország keleti határát is jelentheti - részletezte a Mandiner.
A Novinky által szemlézett cikk
kiemeli az iráni fegyverrendszerek diverzitását, valamint azt, hogy Teherán mintegy 80 ezer drónnal rendelkezik, melyek tömeges bevetése jelentős fenyegetést jelenthet régiós konfliktus esetén.
Miközben tehát Magyar Péterék szerint a háború „fideszes propaganda”, Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt honvédelmi szakértője pedig kijelentette, hogy nem kell félni tőle, immár két háború hatását érezhetjük a bőrünkön.
Ukrajna politikai nyomásgyakorlás céljából hetekkel ezelőtt leállította a kőolajszállítást Magyarországra a Barátság vezetéken keresztül. Ebben az olajblokádban Magyar Péter és pártja az ukránok oldalán áll. Most pedig, az iráni konfliktus következtében bizonytalanná vált a tengeri olajszállítás is (a Hormuzi-szoros továbbra is zárva, az olajár kilőtt), ezáltal még jobban felértékelődik Magyarország energiaellátása szempontjából a Barátság kőolajvezeték jelentősége.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek

Elfogták az embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Fegyveres férfi őrjöngött egy pécsi iskola mellett

A nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt férfit

Egy telefonhívással tűnt el 17 millió egy múcsonyi nő számlájáról

Meghalt a Kölcsey iskola nyolcadikos diákja

Belőttek egy óvoda ablakán Solymáron

107-el repesztettek Salgótarjánban, 210 ezer lett a vége

Megkéseltek a nyílt utcán egy kiskorút Pécsen

Puskával förmedt kisgyerekekre egy férfi Debrecenben

Holttestet találtak a Dunában