
Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

A minap kétségbeesetten kért segítséget egy Pécs-Somogyban élő család a közösségi médiában, mert mostanra mindennapossá vált, hogy a villanypásztor ellenére is rendszeresen vaddisznók lepik el a helyi kerteket, udvarokat - adta hírül szombaton a BAMA.
A már nem kimondottan erdő szélén lévő házakhoz is bemennek az állatok, semmi sem tartja vissza őket, a lakók pedig tehetetlenek és félnek – a vadkár is jelentős és folyamatos a környéken.
Már közvetlenül a házak közelébe is bemerészkednek a vaddisznók, melyről a lap egyik olvasójának beküldött videója is tanúskodik.
Egy helyi szerint a vadak megfigyeléseik szerint alkalmazkodtak az emberekhez, képesek megtalálni a kerítések gyengepontjait is.
Mi több, a kutyák sem állítják meg a vaddisznókat, sőt, inkább a lakosoknak kell a házi kedvenceiket éjszakára bezárniuk, mert lehet, hogy azok nem élnék meg a reggelt sem.
A lakók most a helyi testülethez fognak fordulni és jelezni a problémát, illetve egy vadásszal is felveszik a kapcsolatot.

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint

Hazatértek a magyar katonák Bagdadból

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki