
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Fontos bejelentést tett szombaton a Facebook-oldalán az MVM: jó hír érkezett azoknak, akik előre fizetős áram- vagy gázmérőt használnak.
Ha előre fizetős áram- vagy gázmérővel rendelkezel, akkor az egyszeri 7.000 forintos támogatás összegét már fel is töltheted az órádba
– közölték.
A támogatás összege így az ígérthez képest egy hónappal hamarabb elérhetővé vált minden előre fizetős mérővel rendelkező ügyfelünknek
– írták.
Az is kiderült, hogy az ügyfeleknek a legtöbb esetben semmilyen külön ügyintézésre nincs szükségük.
A részletek attól függnek, milyen mérő van a háztartásban. Villany esetén a 7000 forintos feltöltőkódot legkésőbb március elejéig küldi ki a szolgáltató egy számlán, amelyet a megszokott módon lehet majd felhasználni. Okosmérőknél viszont nem kód érkezik, hanem automatikusan 7000 forinttal megemelik a rendelkezésre álló limitet.
A gázmérővel rendelkező ügyfelek esetében az összeget már jóvá is írták a szerződéses folyószámlán, így a következő feltöltéskor akár külön befizetés nélkül is felhasználható.
Az MVM szerint azoknak, akik előre fizetős gázórával, de hagyományos villanyórával rendelkeznek, egy nyilatkozatot kell tenniük ahhoz, hogy az áramfogyasztásra járó kedvezményt is igénybe vehessék.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen