
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

A Nógrád vármegyei Kazár település körzeti megbízottjai kedd reggel felkeresték a polgármesteri hivatalt, mert a faluban lakó és egyedül élő egyik idős férfi már napok óta nem vette be a kerítésre akasztott megrendelt ebédet – írta meg a NOOL.
A munkatársak a legrosszabbtól tartottak, így a község jegyzőjével felkeresték a házat, melynek kerítésén még mindig ki volt akasztva az ételhordó.
Az ingatlan körül nem volt jele a mozgásnak, és kopogtatásra senki nem nyitott ajtót.
Így a rendőrök erővel hatoltak be az épületbe, ahol a földön fekve, meztelenül találtak rá a 80 éves férfire.
Öntudatlan, kiszáradás- és kihűlés közeli állapotban volt, ezért azonnal mentőt hívtak.
A szakemberek kiérkezéség betakarták és az oldalára fektették.
A mentők megvizsgálták a beteget, állapota stabilizálódott, tudata visszatért, így kórházba szállították.
Elmondta a rendőröknek, hogy még előző nap reggel esett el és nem tudott felkelni.
Az idős férfin már hamarabb is segíthettek volna a gondosórán keresztül.
A Gondosóra program Magyarország Kormánya által elindított, és a 65 év felettieknek ingyenesen igénybe vehető alanyi jogon hozzáférhető jelzőkészülékes szolgáltatás, amelynek célja, hogy a felhasználók szükség esetén egyetlen gombnyomással jelezni tudják segítségkérésüket nem csak vészhelyzet esetén.
A nyitókép illusztráció: police.hu

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen