
Letartóztattak egy rendőröket fenyegető férfit Kaposváron

Egy férfi elhatározta, hogy erőszakkal fog pénzt szerezni, így 2025 júniusában megjelent egy Pilisvörösvár közeli településen lévő bankfióknál - tudatta kedden a Pest Vármegyei Főügyészség.
Előtte kesztyűt és maszkot húzott, majd bement az épületbe. A táskájából elővett egy házilag összetákolt, lőfegyvernek látszó tárgyat és ráfogta az egyik alkalmazottra.
Közölte a nővel, hogy ez egy bankrablás, senki ne mozduljon, mert töltött fegyver van nála. A férfi felszólította a nőt, hogy a bankfiókban lévő pénzt tegye az általa átadott szatyorba.
Erre a nő közölte vele, hogy mivel nem ő a pénztáros, nem fér hozzá a pénzhez.

A férfi ekkor a nő kollégájához fordult és megismételte követelését. Sikerrel ekkor sem járt, mert az alkalmazott közölte vele, hogy nem tud pénzt adni neki, mert nincs nála széf.
A férfi ekkor fogta magát és távozott.
Az ügyészség a letartóztatásban lévő, büntetett előéletű férfit fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérletével vádolja.
Vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását, valamint a korábban kapott felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendelését indítványozta.
A vádlott bűnösségéről a Budakörnyéki Járásbíróság fog dönteni.
Nyitókép: Magyarország Ügyészsége

Letartóztattak egy rendőröket fenyegető férfit Kaposváron

Hernádi Zsolt: üzemi baleset történt

Méteres lángok csaptak fel Győrújbaráton, kiderült, mi okozta a tüzet

Összecsomózott övek tartották össze az M3-ason száguldó horrorkaravánt

Helyszíni fotókon a Mol tiszaújvárosi üzemében történt robbanás, egy ember meghalt

Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén

Ijesztő baleset: Videón, ahogy felökleltek egy motorost Békésen

Videón, ahogy egy részeg autós kacsázott a Balaton felé vezető úton

Mentők siettek egy várpalotai óvodához, mérgező virághagymát ettek a gyerekek

Gyógyszertárban dühöngött egy nő Sopronban – videóval

Tűz ütött ki a Gyorskocsi utcai börtönben: egy fogvatartott meggyújtotta a matracát

A pótkocsi alá zuhant és meghalt egy 47 éves férfi Csarodán