2026. február 23. hétfő, Alfréd
8°C Budapest

Nem hoz nyugalmat a tavaszias időjárás: figyelmeztetést adtak ki több térségre

Nem hoz nyugalmat a tavaszias időjárás: figyelmeztetést adtak ki több térségre
Záporok, zivatarok és erős széllökések zavarhatják meg a hét elejét.
2026. február 23., hétfő 18:24
Vágólapra másolva!

Hiába érkezett meg a naptári tavasz, az időjárás nem mindenhol mutatja barátságos arcát. A HungaroMet hétfői előrejelzése szerint több vármegyében is figyelmeztetés van érvényben zivatarveszély miatt.

Hétfőn északnyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, majd estétől ismét megnövekszik. Nagyobb területen több órás napsütésre lehet számítani, keleten azonban rövidebb ideig süthet ki a nap. Az ország északkeleti felén több helyen várható eső, zápor, és kiadták a citromsárga – elsőfokú – figyelmeztetéseket hat vármegyére zivatar miatt.

A nap első felében átmenetileg csökkenhet a csapadékhajlam, ám délutántól északnyugat felől ismét elszórtan alakulhatnak ki záporok, északon akár zivatar is. A nyugati, északnyugati szél többfelé megélénkül, megerősödik, a záporos gócok környezetében viharos széllökések sem kizártak. A csúcshőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.


Kedden napközben már nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőtakaró, estére a legtöbb helyen kiderülhet az ég. Szórványosan főként záporokra lehet számítani, a hegyvidéki területeken havas eső zápor, hózápor is előfordulhat. Északkeleten és keleten akár az ég is megdörrenhet.

A meteorológusok keddre már négy vármegyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést zivatar miatt. A többnyire északnyugati, nyugati irányú szelet nagy területen élénk, olykor erős lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul, az északkeleti határvidéken fagypont közeli értékek sem kizártak. A nappali maximum 7 és 14 fok között valószínű.

A hét eleje tehát változékony, helyenként kifejezetten mozgalmas időjárást tartogat, érdemes figyelni a friss riasztásokat és az aktuális előrejelzéseket.

A nyitókép illusztráció: MTI/Czeglédi Zsolt
 

 

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk