
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

A Budakörnyéki Járási Ügyészség minősített szexuális kényszerítés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy fiatalkorú fiúval szemben, aki pornográf tartalmú felvételeket zsarolt ki kiskorú lányoktól - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.
A közlemény szerint a szlovák fiú egy a fiatalok körében kedvelt közösségi alkalmazáson keresztül 18 éven aluli lányokkal vette fel a kapcsolatot azért, hogy tőlük pornográf képeket, videókat szerezzen.
Az egyik kislánytól, aki még tizenkét éves sem volt, bikinis és fehérneműs képeket kért, s miután a kiskorú sértett elküldte azokat, a fiú olyan felvételeket kért tőle, amelyeken meztelen. A lány nem teljesítette a vádlott kérését, mire a fiú azzal fenyegette meg, hogy ha nem küldi el a kért képeket, akkor az addig elküldötteket közzé teszi a közösségi oldalon.
A kislány megijedt, és szólt a szüleinek, akik a rendőrséghez fordultak.
A fiatalkorú másik két lányt is felkeresett a közösségi oldalon, akik először önként küldtek magukról meztelen képeket a vádlott kérésére, de miután nem voltak hajlandóak több képet küldeni magukról, a fiú megfenyegette őket, hogy az addig átküldött felvételeket elküldi barátaiknak, ismerőseiknek. A lányok ettől megijedtek, és több hónapon keresztül engedelmeskedtek a zsarolónak, magukról több pornográf képet és videót küldtek neki.
A Budakörnyéki Járási Ügyészség a fiatalkorút több rendbeli minősített szexuális kényszerítés bűntette mellett gyermekpornográfia bűntettével vádolja.
A vádlott bűnösségéről az Érdi Járásbíróság fog dönteni - áll a közleményben.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen