
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Egy gázpisztollyal lőttek rá háromszor Orbán Sándorra kedden a Veszprém vármegyei Nagytevelen. A polgármesterre egy idős férfi támadt rá, aki a szemtanúk szerint betört a polgármesteri hivatalba és három lövést adott le pisztolyával, amiből kettő el is találta Orbán Sándort. Úgy tudjuk, hogy a település vezetője az állán és a fülén sérült meg és az eset után mentőhelikopterrel a győri kórházba vitték.
Orbán Sándor közösségi oldalán azt írta, hogy semmi oka nem volt a támadónak, hogy ezt tegye. A polgármester azóta két műtéten is átesett. Kiemelte bejegyzésében, hogy támadója komoly mentális problémákkal küzdött az utóbbi egy évben.
Az elkövető el akart menekülni a helyszínről, végül három embernek sikerült megállítani őt. Egyikük nyilatkozott is a Tényeknek.
Szerintem ez elmebeteg. Meg erre készült, úgyhogy ezt beszélik itt a faluban. Meg bevándorló volt ide a faluba, szóval nem környékbeli, meg én se ismertem, pedig itt vagyok már több mint 50 éve és én még soha nem láttam
– mondta a helyi.
A rendőrök az épület előtt elfogták a támadót és megbilincselve el is vitték a férfit. Az eset után kezdeményezték a letartóztatását.
Információink szerint Orbán Sándor korábban negatív kritikákat fogalmazott meg Magyar Péterről, ez is oka lehet a támadásnak.
A rendőrség közleménye szerint a lövöldözőnek korábban már voltak kényszerképzetei, és többször járt a polgármesternél.
A mostani beszélgetés után felállt, hogy távozik, majd előkapta a pisztolyt és azzal a kilátással, hogy „akkor ennek most vége van” háromszor rám lőtt. Egy riasztópisztollyal, amelyben a gumilövedékekbe bitfejeket applikált.
Nyitókép: police.hu

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen