
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, egy fiatal futballista meggyilkolta volt barátnőjének 51 éves édesanyját, kommunikációs szakembert 2024. november 2-án a Rózsadombon.
Sz. Tamás számos csapatban játszott, legutóbb Hollandiába igazolt. 17 éves barátnője is kiment hozzá, akit többször bántalmazott. A lány segítségére szülei siettek, akik hazavitték és a fiú ellen feljelentést tettek.
A fiatal hazarepült és aznap, mikor feljelentették lesből támadt a rendőrségről hazaérő, leparkoló nőre. Többször mellkason, nyakon és hasba szúrta.
Először gyalog menekült, szökés közben át is öltözött.
Végül a rendőrök Kisteleken fogták el. A férfi a gyilkosság előtt azt írta közösségi oldalán, hogy megcsalták.
A napokban vádat emeltek ellene előre kitervelten és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt.
A főügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság ítélje a férfit határozott ideig tartó fegyházbüntetésre, emellett állapítsa meg, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.
Életfogytig tartó büntetés indítványozására azért nincs lehetőség, mert a férfi az elkövetéskor nem töltötte be a Büntető Törvénykönyv által megkívánt 20. életévét
- áll a közleményben.
További részletek este 18.00 órakor a Tényekben a TV2-n!

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen