
Brutális bosszú: rágyújtotta a házat volt élettársára Borsodban

A kormány minden ágazatban fellép az áremelések ellen, ezért önkéntes árkorlátozást harcolt ki a bankok, a biztosítótársaságok a telekommunikációs cégek és a gyógyszeripari szereplők esetében is. Mindezek mellett a kormány 2026. április 30-ig ismét lehetővé tette a hideg élelmiszer vásárlást SZÉP-kártyával - emlékeztetett a minisztérium.
A kormány a Tiszával ellentétben nem a multik, hanem a magyar emberek pártján áll és mindent megtesz, hogy több jusson a családok és a nyugdíjasok zsebébe - fogalmazott a közlemény. Ennek érdekében a kormány emeli a béreket (pl. 11 százalékos minimálbéremelés, ágazati béremelések), megvédi a 13. és bevezeti a 14. havi nyugdíjat; csökkenti az adókat (pl. 40 év alatti kétgyermekes anyák adómentessége, családi adókedvezmény megduplázása); és az árréscsökkentésen keresztül folytatja a harcot az áremelésekkel szemben - sorolta az NGM.
A közleményben felidézték: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2026 januárjában az infláció mértéke az előző év azonos időszakához képest 2,1 százalékos volt, decemberhez viszonyítva pedig átlagosan 0,3 százalékot tett ki. Az élelmiszerinfláció mértéke éves alapon 1,3 százalékos volt, míg decemberhez képest 0,6 százalékot ért el. Ezen belül vizsgálva, a hidegélelmiszerek esetében, vagyis a vendéglátási szolgáltatások nélkül számítva 2025 azonos időszakához képest 2 százalékkal csökkentek az árak, míg az előző hónaphoz viszonyítva mindössze 0,4 százalékkal emelkedtek.
Az NGM kiemelte, hogy a kormány december 1-től további 13 termékkategóriára kiterjesztette az árréscsökkentést, amely tartós és érdemi árcsökkenést eredményezett. Úgy számoltak, hogy a 2025. március 13-án intézkedés alá vont termékkategóriák esetében 23,4 százalékos átlagos árcsökkenés ment végbe. 2025. december 1-jétől az árréscsökkentés hatálya kiterjed 13 új élelmiszer-termékkategóriára. Az elérhető adatok szerint az érintett termékek ára 2026. január 12-re átlagosan 22,6 százalékkal csökkent. A drogériai termékek esetében - adatgyűjtés alapján - az intézkedés alá vont termékek esetében 29,1 százalékos átlagos árcsökkenés ment végbe - ismertette az NGM.
A nyitókép illusztráció (MTI)

Brutális bosszú: rágyújtotta a házat volt élettársára Borsodban

Alvás közben csaptak fel a lángok: több konyhai tűz is volt a hétvégén

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál

Mintha megnyílt volna az ég: brutális eső zúdult az országra

Riasztó jövőkép: Új korszak kezdődhet a magyar agráriumban

Drámai reggel az M3-ason: összetört autó miatt vonultak a tűzoltók

Súlyosan megégett egy kisfiú a családi grillezésen, mentőhelikoptert riasztottak

Halálos tragédia Debrecenben, kiderült, ki az áldozat

Lakásban gyújtott tüzet egy férfi Pécsen, életveszélyes az állapota

Időjárás-jelentés: viharok árnyékolhatják be a hétvégi programokat

Fáklyaként égett egy autó Hodásznál, menet közben kapott lángra - Videó

Terhes párját ütlegelte egy sárvári férfi, a nő elmenekülni sem tudott