
Kigyulladt egy asztalosműhely Gyulán, 900 négyzetméter áll lángokban - Videó

Nemzetközi rendőri akció vetett véget egy hosszan tartó hajtóvadászatnak: Németországban fogták el azt a 30 éves férfit, aki a magyar rendőrség Top 50-es körözési listáján szerepelt – számolt be hétfőn a police.hu.
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság derítette ki a férfi tartózkodási helyét. A gyanúsítottat tavaly március óta keresték, időközben 24 körözést adtak ki ellene csalás miatt.
Az információkat a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája kapta meg, akik a német társhatóságok segítségével elfogták a bujkáló férfit egy német városban.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság internetes csalások miatt folytat eljárást vele szemben. Eddig közel 180 sértettet sikerült azonosítani, de a nyomozók szerint további áldozatok is lehetnek országszerte.
A férfi kiadatásáról később döntenek.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Kigyulladt egy asztalosműhely Gyulán, 900 négyzetméter áll lángokban - Videó

Cetlire írt telefonszámot hagytak egy meghúzott autón Szolnokon, a telefont nem a tettes vette fel

Hajszálon múlt a motorostragédia Zircnél - Videó

Halálos vonatgázolás Pincehelynél, elkerülhetetlen volt a tragédia

Billiárddákóval verte agyon saját húgát egy férfi Ecsegen

Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért

Megpróbált megszökni egy rab Veszprémben

Utolsó pillanatban mentette ki a kocsiját a lángoló garázsból Zagyvarékason

Kamerafelvétel leleplezte le az utcán szemetelő fiatalokat Esztergomban

Egy játékbaba vonalkódjával próbált spórolni, de lebukott

A saját iskolájukba jelentettek bombariadót Budapesten

Saját traktorja ölt meg egy férfit Mőcsénynél