
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Hétfőn részletes tájékoztatást tett közzé az MVM a rezsistoppal kapcsolatos legfontosabb határidőkről, hogy az érintett ügyfelek időben fel tudjanak készülni a változásokra. A közlemény az MVM hivatalos Facebook-oldalán jelent meg, és több, a lakosságot közvetlenül érintő mérföldkövet is tartalmaz.
FEBRUÁR 15.
Az MVM minden ügyfelének elküldi a rezsistop részleteit tartalmazó tájékoztató levelet. A levél tartalma már korábban is elérhető lesz az mvmnext.hu/rezsistop oldalon.
FEBRUÁR 16.
Az MVM elérhetővé teszi ügyfelei részére a nyilatkozati felületeket. Akkor kell nyilatkozni, ha az ügyfél csak árammal fűt és nem használ földgázt, vagy a kedvezményt nem földgázban, hanem az áramszámlájában szeretné érvényesíteni. Nyilatkozni az online ügyfélszolgálaton, az applikációban és a weboldalunkon lehet majd, de készül egy adatokkal részben előre kitöltött nyomtatvány is, amelyet megküldenek.
FEBRUÁR 28.
Az MVM november vége óta tartó, meghosszabbított kikapcsolási moratóriumának záró napja. Eddig a napig egyetlen lakossági ügyfélnél sem kapcsolják ki az áram- vagy földgázszolgáltatást.
MÁRCIUS ELEJE
Megérkeznek a diktálós ügyfelekhez az első, kedvezményt tartalmazó földgázszámlák. Ha egyenletes részszámlás az ügyfél és május 16-a előtt van az éves leolvasása, úgy a leolvasást követő következő részszámlában jelenik meg a kedvezmény.
MÁRCIUS 31.
Az előre fizetős mérővel rendelkező ügyfeleknek az MVM-nél vezetett folyószámlájukon legkésőbb március 31-ig jóváírják az egyszeri 7.000 Ft-os támogatást. Az érintett ügyfeleket külön tájékoztatják a részletekről.
ÁPRILIS 30.
Nyilatkozattételi határidő. Azok az ügyfelek, akik nem földgázzal fűtenek, vagy a gázfogyasztás helyett az áramfogyasztásra szeretnék felhasználni a kedvezményt, legkésőbb április 30-ig tudnak nyilatkozni.
MÁJUS 16.
Érkeznek az éves leolvasást követő elszámoló számlák, valamint azon ügyfelek kedvezményt tartalmazó számlái, akik úgy nyilatkoztak, hogy villamos energiában kérik a kedvezményt.
A közzétett dátumok alapján a következő hetekben több olyan döntési pont is lesz, amely közvetlen hatással lehet a lakossági rezsiszámlákra, ezért a szolgáltató arra kéri az ügyfeleket, hogy figyeljék a hivatalos tájékoztatásokat.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen