
Nekicsapódott a fénysorompónak, majd felborult egy kocsi Hódmezővásárhelyen

Egy férfi a családi gazdaságban szükséges munkák elvégzése céljából bejelentés nélkül, napi négy órában, rendszeresen munkát adott a szomszédjának egy Heves-közeli kis településen - derült ki a Heves Vármegyei Főügyészség csütörtöki közleményéből.
2023 júniusában arra kérte a férfit, hogy javítsa meg a gabonatároló raktár tetejét, ami előzőleg egy viharban megrongálódott. Másnap reggel ki is vitte, és a homlokrakodógép kanalával felemelte a szomszédját a gabonatároló tetőjére.
Figyelmen kívül hagyta, hogy a raktár tetejét hullámpala fedte, melynek kora, állaga és alátámasztása miatt alkalmatlan volt egy felnőtt ember súlyának megtartására. A munka megkezdése előtt csupán annyit mondott szomszédjának, hogy kizárólag az épület tetején lévő fém elemekre lépjen.
A férfi elkezdte a javítást, a tulajdonos pedig kocsijával elhajtott onnan.
A munka során azonban a szomszéd alatt beszakadt az egyik pala, így 5,7 méter magasságból a raktárépület betonpadlójára zuhant. Néhány percen belül a helyszínen az életét vesztette.
A munkavégzés során a munkaadó több jogszabály rendelkezéseit – így az Emelőgép Biztonsági Szabályzatában foglaltakat, valamint a munkavédelemről szóló törvény vonatkozó előírásait – is megszegte.
A napokban halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emeltek vádat a férfi ellen.
Az ügyészség próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.
Nyitókép: Ügyészség

Nekicsapódott a fénysorompónak, majd felborult egy kocsi Hódmezővásárhelyen

Fékezés nélkül csapódott a kamion rakományába Kunszentmártonnál - Videóval

Többen megsérültek, tűz ütött ki Csepelen

Rejtélyes horror: Holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában

Egy nőre bukkantak a járdán Ercsiben, drámai esetről érkezett a hír

Mi történt valójában a kalandparkban? - Döntő fordulat jöhet a karateedző büntetőperében

Lövések is dördültek, kivonult a TEK Baranyába

Megszólalt az MVM: ekkor érkeznek a gázszámlák és a rezsistop kedvezmény

Életveszélyes reakció: mentőhelikopter érkezett Padragra

Videón, ahogy elérte a jégeső az ország keleti részét

Egy mozdulat megmenthette volna az autós életét az M1-esen

Holtan találták az eltűnt polgármestert Szombathely mellett