
10 éves unokáját erőszakolta meg egy nagymama többször is

A Monori Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki bor helyett klóros fertőtlenítőszert öntött egy vendég poharába, így maradandó fogyatékosságot okozott - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint a gyömrői nő egy helyi vendéglátóhelyen dolgozott pultos-pénztáros munkakörben. 2022 májusában a főnöke megkérte, hogy egy másik egységbe menjen át egy órára helyettesíteni.
Ismeretlen személy, ismeretlen időpontban egy adott fajtájú bor feliratával ellátott, színtelen üvegébe lúgos kémhatású, aktív klórtartalmú fertőtlenítőszert töltött, majd azt a vendéglátóhelyen, bárki által hozzáférhető helyen elhelyezte, és erről a vádlott nem tudott.
A vendéglátóhelyre betérő nő - más mellett - egy pohár bort kért a vádlottól, a pultos nő pedig a fertőtlenítőt tartalmazó palackból anélkül, hogy előtte az üveget, annak címkéjét, illetve az üvegben lévő folyadékot ellenőrizte volna, 2 deciliternyit kitöltött a sértettnek.
A sértett azonnal rosszul lett, miután beleivott, ezért kórházba vitték a mentők. A nő maradandó fogyatékossággal gyógyuló sérülést szenvedett.
A közlemény szerint, ha a vádlott a kiszolgálást megelőzően munkaköri leírásának megfelelően ellenőrizte volna az üveget, illetve a benne lévő folyadékot, akkor észlelte volna az üvegben és annak kupakján a fehér kristályos szemcséket, illetve az üvegben lévő folyadék - fehérbortól lényegesen eltérő - szagát.
Monori Járási Ügyészség a nőt foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja.
A vádlott bűnösségéről a Monori Járásbíróság fog dönteni - áll a közleményben.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

10 éves unokáját erőszakolta meg egy nagymama többször is

Újabb helyen találtak azbesztszennyezést

Robbanás után halt meg a hős apa Mátészalkán

Videón, ahogy egy kertbe csapódik egy taxi egy szabálytalan autós miatt

Órákig tartott fogva fiatalokat lakásában egy nyíregyházi férfi

Holttestet találtak Hevesben, egy férfi az áldozat

Kegyetlen támadás Bács-Kiskunban: kölyökkutyát vettek célba Foktőn

Váratlan fordulatot vett egy rutinellenőrzés a X. kerületben - videóval

Magyarországon elsőként alkalmaztak sikeresen embriókori genetikai szűrést az SMA megelőzésére

Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában

Meghalt Linczmayer László, gyászol a rendőrség

Borzasztó, amit át kellett élnie a két kisgyereknek a drogos nő miatt