
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Újabb fordulat történt a januárban nyomtalanul eltűnt Egressy Mátyás ügyében: a rendőrség gyanúsítottként hallgatott ki egy férfit, aki a nyomozás szerint ellophatta a fiatal fiú telefonját. A készülék furcsa körülmények között tűnt el, miután Mátyás egy budapesti szórakozóhelyről indult haza, ám azóta sem került elő.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitánysága a Magyar Nemzet megkeresésére megerősítette:
Lopás vétség megalapozott gyanúja miatt kihallgattak egy férfit, aki a nyomozás jelenlegi állása szerint egy buszon eltulajdonította a fiú zsebéből kiesett mobiltelefont. A feltételezett elkövető jelenleg egy másik ügyből kifolyólag szabálysértési őrizetben van.
Egy buli után indult el és eltűnt
Egressy Mátyás január 17-én hajnalban távozott az Ötkertből, de soha nem érkezett haza. Az eltűnés híre gyorsan terjedt: közösségi csoportok alakultak, civilek és szervezetek is bekapcsolódtak a keresésbe. Többen jelezték, hogy zavartan viselkedő fiatalembert láttak a környéken, felmerült annak lehetősége is, hogy italába drogot keverhettek.
Az apa gyanúja részben beigazolódott
A Blikknek korábban megszólalt a fiú édesapja, Egressy Attila, aki elmondta: fia barátai szerint Mátyás ivott ugyan, de nem volt szokatlanul ittas. Az apa azt is gyanította, hogy fia zsebeit kipakolhatták.
Ez a feltételezés most részben igazolódni látszik: a telefon valóban eltűnt, és a rendőrség szerint ellopták.
Az Index információi szerint a rendőrség birtokába került egy dunai hajó kamerájának felvétele, amelyen az látható, hogy egy ember a Lánchídról a Dunába esik. A Blikk arról is beszámolt, hogy a híd közepén egy kulcscsomót találtak, amelyet az édesapa fiáéhoz tartozóként azonosított.
Továbbra is keresik
Bár a telefon eltűnésének körülményeiben előrelépés történt, Egressy Mátyás holléte továbbra is ismeretlen. A rendőrség hangsúlyozta: a keresés jelenleg is folyamatban van, az ügy minden részletét vizsgálják.
Nyitókép: police.hu

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen