
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Azt írták, hogy tizenkét éve egy debreceni lakásban az akkor még ismeretlen tettes megszúrt, majd golfütővel agyonvert egy 22 éves fiatalembert.
Bár a Hajdú-Bihar vármegyei rendőrök mindent megtettek a gyilkos azonosítása érdekében, nem sikerült megtalálniuk, így az eljárást 2017-ben felfüggesztették.
A rendőröknek végül sikerült kideríteniük, hogy a bűncselekményt nagy valószínűséggel egy 35 éves, évek óta alkalmi munkákból külföldön élő, haza csak nagy ritkán látogató férfi követte el.
A férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki, majd két héttel ezelőtt a svájci rendőrök jelezték: Olten településen elfogták a gyanúsítottat.
Azóta Magyarországra hozták a férfit, kihallgatták és a bíróság letartóztatta - áll a közleményben.
Nyitófotó: police.hu

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen