
Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Nem mondhatni, hogy csupán aprópénzt kért kölcsön egy 28 éves férfi ismerősétől, ugyanis évek alatt egészen pontosan 173 millió 50 ezer forintot csalt ki tőle – közölte az ügyészség.
Mint kiderült, először 2022 elején kért pénzt kitalált tartozásai rendezésére, majd ingatlanfelújításra, később pedig egy ingatlan értékesítésből származó, 37 millió forintos zárolt összeg feloldása miatt kérte ismerősét, hogy segítse ki, aki kitartóan támogatta a hazudozót.
Az átverésben élettársa is segítette, ugyanis az ő számlájára érkeztek az átküldött összegek. Nem csak átverte, hanem folyamatosan hitegette az áldozatot, és a 37 millió forint meglétéről és zárolásáról hamis, egy bank nevében készített szöveges üzeneteket mutatott a férfinak.
A szélhámos az évek során összesen 173.050.000 forint kárt okozott ismerősének.
A bíró elrendelte egy 28 éves férfi letartóztatását, aki csalással jutott jelentős kölcsönhöz, amit nem állt szándékában visszafizetni.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés

10 éves unokáját erőszakolta meg egy nagymama többször is

Újabb helyen találtak azbesztszennyezést

Robbanás után halt meg a hős apa Mátészalkán

Videón, ahogy egy kertbe csapódik egy taxi egy szabálytalan autós miatt

Órákig tartott fogva fiatalokat lakásában egy nyíregyházi férfi

Holttestet találtak Hevesben, egy férfi az áldozat

Kegyetlen támadás Bács-Kiskunban: kölyökkutyát vettek célba Foktőn

Váratlan fordulatot vett egy rutinellenőrzés a X. kerületben - videóval

Magyarországon elsőként alkalmaztak sikeresen embriókori genetikai szűrést az SMA megelőzésére

Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában