
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Mint arról korábban többször is beszámoltunk, a tél eddigi legkeményebb napjai előtt állunk, az ország több térségében már megkezdődött a jelentős havazás. Sőt, vannak olyan települések, ahol a 30 centimétert is meghaladja a hótakaró vastagsága. A napokban ez még fokozódhat, ráadásul a gyönyörű hópelyhek mellé péntekre mínusz 20 fokot is mond az előrejelzés.
Így érdemes országszerte továbbra is odafigyelni az utakon!
Kedden például keresztbe fordult egy kamion a 10-es főút belterületi szakaszán, azaz a Fő utcán Pilisvörösváron. A katasztrófavédelem közleménye szerint a helyi önkéntes tűzoltók drótkötél segítségével kezdték meg a mentést.
A HungaroMet Zrt. az MTI-hez szerdán eljuttatott veszélyjelzésében azt írta, keleten még a szerda délelőtti órákig további havazás valószínű, amelyből legfeljebb 5 centiméter hó lesz, Szabolcsban esetleg 5-10 centiméter, majd a csapadékzóna kelet felé elhagyja az országot.
A sűrű havazás miatt lezárták a kamionforgalom elől a 82-es főutat Zirc és Veszprém között, a 83-as főutat Bakonyjákó és Farkasgyepű között, valamint a 8-as főúton Kislőd és Városlőd térségében sem tudnak közlekedni a kamionok - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Facebook-oldalán kedd este.
Jelezték azt is, hogy a 8-as főút ajkarendeki emelkedőjén sem tudnak a kamionok közlekedni, az érintett szakaszon lassú haladásra kell számítani.
A rendőrség azt kéri, csak akkor induljon bárki útnak, ha elengedhetetlen, és kizárólag megfelelő műszaki állapotú járművel tegye.
Az autóba készítsen takarót, megfelelő mennyiségű folyadékot, szélvédő takarítására alkalmas eszközt, valamint hólapátot is, az üzemanyagtankot pedig előzetesen töltse tele - javasolták.
A hófúvás veszélye miatt a meteorológiai szolgálat Veszprém, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére szerda éjfélig másodfokú figyelmeztetést adott ki, a friss hóval fedett területeken a viharos szél magas hótorlaszokat emelhet. Hajdú-Bihar vármegyében, továbbá a Dunántúlon Baranya kivételével a többi vármegyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben hófúvás veszélye miatt.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen