
Aggódnak a helyiek: Szabadon ólálkodik a salgótarjáni rém

Megérkezett az országba az a csapadékzóna, amely hazánkba szállítja az ónosesőt tartalmazó csapadékot - derült ki az Operatív Törzs ülését követő sajtótájékoztatón.
Kiemelték, a következő 3-4 órában is jelentős ónos csapadékra számítanak a délnyugati országrészben, különösen a határ mentén, ezért kérnek mindenkit, hogy vegye komolyan a riasztásokat, és ne induljanak útnak a mai napon.
Mukics Dániel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta,
nincs elzárt település az országban.
A szóvivő elmondta, amennyiben nem létszükséglet, az ónoseső miatt senki se induljon útnak, ugyanis mind a gyalogos, mind pedig az autós közlekedés veszélyessé válhat a következő időszakban.
Mukics arra figyelmeztetett, az ónos eső miatt vezetékek szakadhatnak le, ezek megközelítése szigorúan tilos, életveszélyes.
Amennyiben valaki leszakadt vezetéket lát, hívja a szolgáltatót, vagy pedig a 112-es központi segélyhívót
– emelte ki a szóvivő. Hozzátette, jelenleg több helyen áramkimaradások vannak az országban. Összesen négy vármegye hat településén van jelenleg áramkimaradás, ez összesen 882 fogyasztási helyet érint.
A sajtótájékoztatón Mikesz Csaba, a Magyar Közút műszaki vezérigazgató-helyettese is arra kérte a közlekedőket, hogy amennyiben útnak indulnak, azt csak a téli időjárásra felkészített járművel, és teli tankkal tegyék meg, hogy elakadás esetén melegen tudják magukat tartani a segítség megérkezéséig. A vezérigazgató-helyettes arra kérte a lakosságot, hogy indulás előtt az aktuális útviszonyokról tájékozódjanak az utinform.hu oldalon.
Nyitókép: MTI/Purger Tamás

Aggódnak a helyiek: Szabadon ólálkodik a salgótarjáni rém

Hófehér óriás tűnt fel Nógrád utcáin, futótűzként terjed a videó az interneten

Bámulatos, de életveszélyes jelenséget fotóztak a Balatonon

Vonat és teherautó ütközött Mezőtárkánynál, mentőhelikopter is érkezett

Tarolnak a netes csalók, kiderült, újabban mivel bizniszelnek

Videón a döbbenetes mentés: kerítés fogságába esett egy őz Kaposváron

Kiderült, hogy kik lopták el kisgyerekkel együtt a kocsit Szombathelyen

Kutyákkal és drónokkal is keresték az eltűnt nyugdíjast Gyálon

Megcsúszott és felparkolt a szalagkorlátra egy autós Szeghalmon

Veszélyes órák jönnek - ónos eső csap le több térségre

Papucsban, alig felöltözve indult el a fagyos időben a fiatal nő

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér