
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Az adóhivatal online rendszerében már 33 ezren kérték a családi kedvezményt, és több mint 22 ezer édesanya is itt jelezte az anyakedvezmények igénybevételét − ismertette szombati közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), egyben felhívta a figyelmet arra, hogy nem érdemes halogatni az adóelőleg-nyilatkozatot, hiszen az űrlapok pár perc alatt kitölthetők.
Akinek jár valamilyen adókedvezmény, mert például gyermeke után családi kedvezményre jogosult, többgyermekes édesanya, 30 év alatti anya, már a januári fizetéssel megkaphatja azt, ha a napokban, még a bérszámfejtés előtt leadja adóelőleg-nyilatkozatát munkáltatójának, kifizetőjének − hangsúlyozták a közleményben.
Kiemelték, hogy
a NAV elektronikus űrlapjain, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) már eleve ki van töltve az adatok nagy része, így szinte csak végig kell kattintgatni az egyszerű felületen, és a kitöltött nyilatkozatot a NAV továbbítja a munkáltatónak.
Aki a hagyományos, papíros megoldások híve, a NAV honlapjáról kinyomtathatja és kitöltheti kézzel is a nyilatkozatot, ez esetben két példányban, aláírva adhatja le munkahelyén.
A NAV tájékoztatása szerint a nyilatkozatok egy részét a munkáltató már folytatólagosan figyelembe veszi, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem kell évről évre kitölteni. Ilyen a többgyermekes anyák kedvezményéről szóló űrlap. Így aki már tavaly nyilatkozott a háromgyermekes anyák kedvezményéről, annak az idén ezt már nem kell megtennie. A kétgyermekes édesanyáknak még az idén nyilatkozniuk kell, és érdemes ezt mielőbb megtenni, ha szeretnék, hogy a januári fizetésük is több legyen.
A NAV hangsúlyozta, hogy a családi kedvezményről és a 30 év alatti anyáknak járó szja-mentességről viszont minden évben nyilatkozni kell. 2026 másik újítása az összevont nyilatkozat, amelyben a családi kedvezmény mellett a többgyermekes anyák szja-mentességéről is lehet nyilatkozni, ha a többgyermekes édesanya családi kedvezményre is jogosult − emlékeztetett az adóhivatal.
Aki nem kéri az év közbeni igénybevételt, tehát nem szeretné, hogy munkáltatója, kifizetője havonta érvényesítse a kedvezményeket, nem kell nyilatkozatot tennie, a 2026-ra vonatkozó bevallásában, egy összegben kérheti a neki járó összeget.
Aki pedig tavaly év közben nem igényelte a kedvezményeket, a 2025-ös szja-bevallás benyújtásával kapja meg a neki járó kedvezményeket.
A kedvezményekről minden információ megtalálható a NAV honlapján, és a legfontosabb tudnivalók mellett az online kitölthető adóelőleg-nyilatkozatok is elérhetők egy kattintással. Az online kitöltéshez Ügyfélkapu+ vagy DÁP-regisztráció szükséges − írta közleményében a NAV.
(MTI)
Fotónk illusztráció: Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen