
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Azt írták: a rendőrséghez szerda délután érkezett bejelentés a segélyhívó számon arról, hogy egy balatonszepezdi férfit szomszédja életveszélyesen megfenyegetett.
A kiérkező járőrök intézkedés közben lövéseket hallottak az elkövető háza irányából, ezért erősítést kértek, lezárták a környéket, és a mentőszolgálat, valamint a katasztrófavédelem egységeit is a helyszín közelébe kérték, majd a Terrorelhárítási Központ átvette a művelet irányítását.
A gyanúsított eközben újabb lövéseket adott le, illetve sörétes puskával felfegyverkezve kocsival megpróbálta a házat elhagyni, és kivonta magát a rendőri intézkedés alól.
A Terrorelhárítási Központ műveleti egységei páncélozott járműveikkel a férfit megállásra kényszerítették, majd elfogták. Eközben az épületből erős gázszivárgás volt érezhető, amit a katasztrófavédelem munkatársai megszüntettek - tették hozzá.
A 60 éves férfit a rendőrök őrizetbe vétele mellett kihallgatták, az éles lőfegyvereket pedig lefoglalták. Ellene személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás és más bűncselekmények miatt folyik eljárás, de további gyanúsítások is várhatók - jelezték.
A tájékoztatás szerint a rendőrségi művelet, valamint a gyanúsított által leadott lövések során senki sem sérült meg.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen