
Rendkívüli hír érkezett a budai kórházból eltűnt kisfiúról, a hóban fekve találták meg

Eredményes évet zárt 2025-ben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK). A kamarai reneszánsz gondolatisága jegyében öt pillérre kezdte építeni tevékenységét: Tradíció – Fenntarthatóság – Innováció és Digitalizáció – Tudás – Lendület.
Az 5 éves időszakra szóló Kormány-Kamara Megállapodás révén adózási téren jelentős könnyítéseket kap a vállalkozói szektor a következő években és a vállalkozói adminisztrációs terhek is csökkennek, egyszerűsödnek
– hangsúlyozta Nagy Elek, az MKIK elnöke.
A Demján Sándor 1+1 Beruházásösztönző Támogatási Programban 30 ezer hazai vállalkozás igényelt forrást és csaknem 80 százalékuk részesült pozitív elbíráslásban. Ez több mint 1100 milliárd forint kihelyezését jelenti. A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv-k). A Kamara kezelésében és pontozásával megvalósuló Demján Sándor Tőkeprogram révén 100 milliárd forintos tőkealap segíti a növekedni képes vállalkozásokat. Ezek a programok mintegy 280 000 vállalkozásnak tudnak érdemi segítséget nyújtani a 908 000 működő cégből. Idén is folytatódik az Országos Kamarai Beszállítói Program és a Vállalkozásfejlesztési Projekt (VFP Kamara). Ezek a lehetőségek 2026-ban is rendelkezésre állnak.

Az idei év végéig 10 000 vállalkozást ismertetünk meg a mesterséges intelligencia (MI) hatékonyságnövelő tulajdonságaival a Digitális Ébresztő program keretében. Magyarország minden területi kamarája segítségével helyben szerveződnek ezek a gyakorlati oktatások, amelyek során bárki kipróbálhatja az MI-t. Mindemellett folytatjuk MI Hackathonjaink sorozatát is a budapesti és győri alkalmak tapasztalatait is hasznosítva.
Idén is lesznek nyilvános kamarai fórumok a kiberbiztonság erősítése (NIS2), valamint a vállalkozások digitális sérülékenységének vizsgálata és a lehetséges kockázatok csökkentése érdekében. A Modern Vállalkozások Programja keretében az infokommunikációs technológiák vállalati felhasználásának lehetőségeiről és előnyeiről tudhatnak meg többet az érdeklődők.
A Kamarában a vállalkozó van a középpontban!
Nagy Elek, az MKIK elnöke elmondta:
A vállalkozói adózást és adminisztrációt könnyítő intézkedéscsomagok, a kedvezményes pénzügyi források lehetősége, valamint ingyenes vállalkozásfejlesztési és oktatási programjaink az évi 5000 forintos kamarai hozzájáruláshoz képest nagyon sok magyar kisvállalkozásnak több mint húszszoros megtérülést jelentenek. Forduljanak bizalommal hozzánk vidéken és a fővárosban is.

Rendkívüli hír érkezett a budai kórházból eltűnt kisfiúról, a hóban fekve találták meg

MTÜ-elnök: 2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus

Operatív Törzs: senki se induljon útnak ott, ahol meteorológiai riasztás lesz érvényben ónos eső miatt

Esztergom utcáján találtak egy kislányt, rendőrök értesítették a szülőket

Kemény fagyok után jön némi enyhülés

Kormány: Teljes a készültség, segítünk a bajban! - videóval

Rossz számot hívott, sziklák közt töltötte a fagyos éjszakát Miskolcon

Hihetetlen jelenet az M0-son: sérült állat totyogott az autók között

Autót loptak, benne egy 5 éves gyerekkel Szombathelyen

Kocsi mögé kötve síelt egy férfi Szegeden - életveszélyes

Operatív törzs: senki ne induljon útnak ott, ahol narancs riasztás van

Kovács Zoltán: az államigazgatás tudja kezelni a tartós hideg okozta helyzetet