
Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

A Pest vármegyei rendőrség kutatócsoportokkal közös keresése, mely során kutyákkal, drónokkal, terepjárókkal és élőerővel is kutattak egy 77 éves nőt, sikerrel zárult - közölte a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat - HUNGO a Facebook-oldalán.
Az idős nő hétfőn 15 és 16 óra között távozott gyáli otthonából, ám semmit nem tudtak róla, hová mehetett. A hatóságok nem tétlenkedtek, és az éjszaka folyamán a Pest vármegyei rendőrség koordinációja mellett közösen a Mantrailing Akadémia Alapítvány-al, FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület Gyál, Fema Állatmentőkkel, Kárpát 4x4 Kutató-Mentő Egyesülettel egy összetett kutatást hajtottak végre.
Szinte minden lehetséges eszközt bevetettek, beleértve a keresőkutyákat, drónokat, terepjárókat, és természetesen az emberi keresést is. Több információ is megerősítette, hogy az eltűnt nem hagyta el lakott területet, így főleg erre a környékre koncentráltak.
A kitartó munka végül meghozta gyümölcsét, és kedd reggel Kispesten épségben előkerült az elveszett nyugdíjas, akit a mentők kórházba szállítottak.

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek