
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Szinte mesébe illő látvány fogadta azokat, akik keddre virradó éjszaka az eget kémlelték: ritkán tapasztalható erősségű sarki fény jelent meg Magyarország felett – számolt be róla az Időkép.
A lap beszámolója szerint G4-es besorolású geomágneses vihar érte el bolygónkat, ami az ötfokozatú skálán már a „súlyos” kategóriába tartozik. A jelenséget egy, a Napból kiszakadt, töltött részecskékből álló plazmafelhő okozta, amely rendkívüli sebességgel érte el a Földet, és behatolt a magnetoszférába.
Ennek eredményeként az Aurora Borealis fénye egészen hazánkig eljutott, és olyan intenzitással ragyogott, hogy még a Balaton jegét is megvilágította.
A sarki fény nem mindenkinek mutatta meg magát: ott volt látható, ahol nem borította felhő vagy köd az eget. A szerencsések közé tartozott a Balaton déli partja, ahol több kamera is rögzítette a rendkívüli égi jelenséget.
Az égbolt órákon át vöröses, lilás és rózsaszínes árnyalatokban izzott, de megjelentek a zöldes fények is, ami a szakértők szerint egyértelmű jele annak, hogy kivételesen erős geomágneses vihar érte el a Földet.
Az Időkép szerint ilyen színpompás sarki fény ritkán látható Magyarországról, különösen ilyen intenzitással. A látvány sokak számára egyszerre volt lenyűgöző és hátborzongató, hiszen az égbolt ilyenkor szinte természetfeletti arcát mutatja.
A különleges fényjáték emlékeztetett arra, hogy a Nap aktivitása közvetlen hatással lehet bolygónkra, és időről időre olyan jelenségeket produkál, amelyek egyszerre ámulatba ejtők és figyelmeztetők.
A nyitókép illusztráció: MTI/Varga György

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen