
Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Nemi erkölcs elleni bűncselekményekkel vádolják azt a 25 éves férfit, aki 2022 és 2024 között 14 év körüli fiúgyermekekkel létesített szexuális kapcsolatot, valamint többük pornográf fotóit is megszerezte - számolt be róla a Veszprém Vármegyei Főügyészség pénteki közleményében.
A férfi az egyik 13 éves fiúval internetes társkereső oldalon, két 15 éves fiatallal a közös ismerősükön, illetve egy közösségi oldalon keresztül ismerkedett meg, míg egy 16 éves fiút edzősködése révén már korábbról ismert.
A férfi a gyerekekkel chatbeszélgetéseket folytatott, majd személyes találkozókat egyeztettek, melyek a 13 éves fiú esetében kizárólag külterületi helyeken, míg az idősebb fiúk esetében volt, hogy azok lakóhelyén vagy a férfi lakásán jöttek létre.
A férfi a találkozók során szexuális kapcsolatot létesített a fiúkkal, melyért
két fiatalnak pénzzel fizetett, illetve egyiküknek alsóneműket, cigarettát, alkoholt is vásárolt.
A férfi ezen túl a 13 éves és az egyik 15 éves fiút arra is rávette, hogy pornográf felvételeket készítsenek magukról, és azokat interneten küldjék el neki, míg a szintén 15 éves másik fiúval létesített kapcsolatáról saját maga készített videófelvételeket.
Az ügyészség a szexuális visszaéléssel és gyermekpornográfiával vádolt férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.
Az ügyészség indítványt tett továbbá a férfi minden olyan foglalkozástól, tevékenységtől történő végleges hatályú eltiltására, melynek során kiskorúakkal kerülhetne kapcsolatba.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek