
Átszakította a szalagkorlátot, majd az árokban landolt az M3-ason

Halálos kimenetelű közlekedési balesetről számolt be szerdán a Rendészeti Államtitkárság a Facebook-oldalán. A tragédia kedden hajnalban történt a 6207-es úton, az Adony és Pusztaszabolcs közötti szakaszon.
Egy 49 éves iváncsai férfi nyári gumival felszerelt autóval, biztonsági öv használata nélkül közlekedett, amikor járműve megcsúszott. Az autó irányíthatatlanná vált, lesodródott az útról, majd az árokpart szélén egy fatuskónak ütközött. A jármű végül félig az úttesten, félig az árokban állt meg.
Az ütközés következtében a sofőr kirepült az autóból, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A Rendészeti Államtitkárság felhívta a figyelmet arra, hogy minden közlekedő az időjárási és útviszonyoknak megfelelő felszereltségű járművel induljon útnak, és fokozott óvatossággal vezessen. Mint hangsúlyozták: a felelős döntések életet menthetnek.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Átszakította a szalagkorlátot, majd az árokban landolt az M3-ason

Nem bírt leállni a csörögi fiatal - minden napra jutott egy lopás

Nem nyert, ezért tört-zúzott egy debreceni lottózóban

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson