
Halálos tragédia Apátvarasdnál, meghalt egy fiatal

Péntek reggel összefagyva, holtan találtak meg egy 60 év körüli férfit a Nógrád vármegyei Szügy községben - adta hírül az ipolyinfo.com.
Pál több helyi elmondása szerint is a szokásos körútját tehette meg, a kocsma felé tartott szórakozni, de már nem ért oda. A férfi a falu közepén lakott, mintegy 20 perces sétára a vendéglátóhelytől. Feltételezés szerint sötét időszakban, az esti órákban történhetett a tragikus baleset, amit reggelig senki sem vett észre. A pénteki virradatkor találták meg őt összefagyva. Halálát a mentőszolgálat munkatársai állapították meg.
Ahogyan arról pénteken beszámoltunk, borzalmas tragédia rázta meg a Nógrád vármegyei Mátranovák lakóit, ugyanis egy megfagyott női holttestet találtak a község külterületén a hóban.
A helyiek elmondása szerint a szerencsétlenül járt nő és párja sokat jártak együtt iszogatni, szinte mindenhová együtt mentek. Így történhetett ez csütörtökön is, amikor hazafelé az áldozat eleshetett, a férfi pedig nem segített rajta, magára hagyta, sőt nem is kereste párját. Évek óta nem volt olyan hideg, mint csütörtök éjszaka, ilyen körülmények között szinte esélye sem volt túlélni az éjszakát a magára maradt nőnek.
A rendőrség szakértő bevonásával, büntetőeljárás keretében vizsgálja az ügyet.
A nyitókép illusztráció: MTI/ Kocsis Zoltán

Halálos tragédia Apátvarasdnál, meghalt egy fiatal

Már több rendkívüli esemény is történt a választáson

Videón a két életet követelő Árpád hídi baleset

Ütötte-rúgta a másikat egy parkolási vita miatt Kecskeméten

Követték, földre lökték, majd kirabolták az idős asszonyt Kunmadarason

Illegális verseny állhat a két ember életét követelő baleset mögött – őrizetben a sofőr

Tankok lepik el a 8-as főutat hétfőn

Kedves akart lenni, baleset lett belőle Pomáznál – videó

Megvan a titokzatos óriás: kamera rögzítette a ritka pillanatot

Tűzoltók és színészek fogtak össze – videó

Ketten meghaltak, tömegbaleset történt a Váci úton

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni