
Mellkason szúrta testvérét egy vilmányi férfi

A miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatása szerint a Bankszövetség jelezte a kormány felé: a pénzintézetek technikai és biztonsági okokból nem tudnák egy nap alatt teljesíteni a 13. és a 14. havi nyugdíjak utalását. A kormány ezért a pénzügyi rendszer stabil működéséhez alkalmazkodva döntött az ütemezés módosításáról.
Ennek megfelelően a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj idei részletének kifizetésére két egymást követő napon kerül majd sor, míg a februári alapnyugdíj kifizetése a megszokott rendben történik.
Gulyás Gergely hangsúlyozta: a technikai módosítás nem érinti a jogosultságokat, minden érintett megkapja a neki járó összeget. A kormány továbbra is elkötelezett a nyugdíjak értékének megőrzése és növelése mellett.
A miniszter felidézte: 2010 óta a nyugdíjak vásárlóértéke összességében 48 százalékkal emelkedett, és a következő kormányzati ciklusban a 14. havi nyugdíj teljes egészében beépül a nyugdíjrendszerbe.
A költségvetési adatok szerint a 13. havi nyugdíj – az egyéb nyugdíjszerű ellátásokban részesülők juttatásaival együtt – idén összesen 585 milliárd forintos kiadást jelent az állam számára. A 14. havi nyugdíj idei első negyedrészének kifizetése további 170 milliárd forintos ráfordítást igényel.
A nyitókép illusztráció (MTI)

Mellkason szúrta testvérét egy vilmányi férfi

Hatalmas tűzgömböt vett videóra egy magyar férfi

Mentálisan zavart lehetett a nagyteveli polgármester támadója

Négyre emelkedett a budakeszi tűz halálos áldozatainak száma

Fejre állt egy autó Karmacsnál, drámai felvétel érkezett

Kiderült, robbanás miatt haltak meg hárman Budakeszin, büntetőeljárás indult

Leitattak, kiraboltak, majd a fagyban hagytak egy férfit

Durva változás jön az időjárásban, jobb, ha felkészül!

A magyarok érzik az ügy súlyát és fontosságát – már eddig is rengetegen küldték vissza a Nemzeti Petíciót

Hárman meghaltak Budakeszin, drámai videón a méteres lángok

Hatalmas lángok Budakeszin, többen életveszélyesen megsérültek

Két kisgyereket is bántalmazott egy bölcsődei nevelőnő Érd mellett