
Egy tini fosztotta ki fél Vácot, íme a mesterterve

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség többszörösen minősülő emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki rendszeresen bántalmazta, majd halálra késelte élettársát - közölte a főügyészség helyettes sajtószóvivője hétfő reggel az MTI-vel.
Jogg Zsolt tájékoztatása szerint a vádlott 2018-ban egy munkahelyi baleset miatt elveszítette bal kézfejét, így "leszázalékolták". A férfinek megromlott kapcsolata élettársával, mert azt feltételezte, hogy megcsalja, ezért a borsodi kisvárosban lévő családi házukba többször is bezárta és bántalmazta.
A vádlott 2024 áprilisában a védekezni próbáló nőnek 8 napon túl gyógyuló sérüléseket okozott, májusban pedig elhatározta, hogy megöli. A férfi bezárta a ház ajtaját, és egy csaknem harminc centiméteres késsel többször megszúrta az élettársát.
A közlemény szerint miután a sértett meghalt, a férfi megpróbált végezni saját magával is, sikertelenül. Az ügyészség a letartóztatásban lévő, büntetlen előéletű vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Egy tini fosztotta ki fél Vácot, íme a mesterterve

Videóra vettek egy balesetet okozó ámokfutót Kótajon

Beteg, idős asszonytól rabolták el a gyógyszerpénzt Kazincbarcikán

Kiderült, miért lőttek be az óvoda ablakán Solymáron

Tömegverekedés Királyegyházán, elfajult a majális - Videó

Felhívta a családot Till Tamás gyilkosa, megrázó részletek derültek ki

Megható videó, így köszöntötték az édesanyákat a rendőrök, tűzoltók, katonák és mentők

Kigyulladt egy családi ház és két autó Albertirsán

Kisbaba életéért küzdöttek a budapesti Pesterzsébeten

Átszakította a szalagkorlátot, majd az árokban landolt az M3-ason

Nem bírt leállni a csörögi fiatal - minden napra jutott egy lopás

Nem nyert, ezért tört-zúzott egy debreceni lottózóban