
Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Súlyos közlekedési baleset bénította meg csütörtök délutántól az M6-os autópálya forgalmát, amely a Baranya vármegyéből, Pécs térségéből észak felé haladókat is jelentősen érintette - számolt be róla a BAMA.
Egy gázpalackokat szállító teherautó szenvedett balesetet a Fejér vármegyei Besnyő közelében, a Fácános pihenőhelynél, a Dunaújváros felé vezető oldalon.
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint lecsúszott az útról, rakománya pedig szétszóródott az autópályán. A teherautóról öt, egyenként tizenkét acetilénpalackot tartalmazó kaloda esett le, a gázpalackok nagy része szétszóródott, több ki is gyulladt.
A rendkívüli veszélyhelyzet miatt az M6-os autópályát a 40-es kilométernél mindkét irányban teljes szélességében lezárták. A Fejér vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával nyolc település hivatásos, létesítményi és önkéntes tűzoltói vettek részt az oltásban és a palackok folyamatos hűtésében.
A lap szerint helyszínen voltak többek között a dunaújvárosi, érdi, törökbálinti, fővárosi, pusztaszabolcsi hivatásos, a százhalombattai létesítményi, valamint a martonvásári önkéntes tűzoltók is. A robbanásveszély csökkentése érdekében a Terrorelhárítási Központ (TEK) mesterlövészeit is bevonták a beavatkozásba, akik összesen tizenhárom acetilénpalackot lőttek ki.
A palackokat ezt követően kiégették, majd a rajok átvizsgálták azokat, és átadták a szakembereknek.
Nyitókép: MTI/Donka Ferenc

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek

Elfogták az embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Fegyveres férfi őrjöngött egy pécsi iskola mellett