
Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Meghökkentő esetről számolt be az ügyészség, ugyanis egy fiatalkorú számos alkalommal terrorizálta és bántalmazta társait a gyermekotthonban, de az utcán is többször randalírozott.
Mint kiderült, az elkövető 2024 szeptemberében még csak elvette társa ebédjét és megette, továbbá amikor az egyik társát meglátogatta az anyukája, azzal fenyegette meg a fiút, hogy kérjen pénzt tőle, és adja oda neki, különben megveri őt.
Később már nem csak szavak, tettek is követték a fenyegetéseket, ugyanis az egyik incidensben előzetes szóváltás nélkül ütlegelni kezdett egy hálóteremben két fiút, amit végül a gyermekfelügyelő tudott leállítani.
A vádlott nem lassított, 2024 októberében kölcsönkérte egyik társa telefonját, amit végül eladott egy ismertelennek Nagykőrösön. Folytatta a fenyegetéseket és 2025 áprilisában egyik este ököllel fejen ütötte és megrúgta alvó társát, melynek ugyancsak a felügyelő vetett véget, aki azonnal értesítette a rendőrséget. A bántalmazott fiúnál fennállt a súlyosabb sérülés kialakulásának veszélye is.

A fiatal elkövető hiába sétálgatott egy üres utcán, akkor sem tudott megnyugodni, ugyanis egy ingatlan videós kaputelefonját letépte, majd bedobta az udvarra, 100.000 forintos kárt okozva ezzel.
A Budakörnyéki Járási Ügyészség garázdasággal, rongálással, sikkasztással, valamint súlyos testi sértés kísérletével, és súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolással vádolja.
A fiatalkorú vádlott bűnösségéről a Nagykőrösi Járásbíróság fog dönteni.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés

10 éves unokáját erőszakolta meg egy nagymama többször is

Újabb helyen találtak azbesztszennyezést

Robbanás után halt meg a hős apa Mátészalkán

Videón, ahogy egy kertbe csapódik egy taxi egy szabálytalan autós miatt

Órákig tartott fogva fiatalokat lakásában egy nyíregyházi férfi

Holttestet találtak Hevesben, egy férfi az áldozat

Kegyetlen támadás Bács-Kiskunban: kölyökkutyát vettek célba Foktőn

Váratlan fordulatot vett egy rutinellenőrzés a X. kerületben - videóval

Magyarországon elsőként alkalmaztak sikeresen embriókori genetikai szűrést az SMA megelőzésére

Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában