
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Most emeltek vádat egy 21 éves külföldi férfi ellen, aki még 2025 márciusában embercsempészés közben nem állt meg a rendőröknek, felborult autójával, majd futva próbált menekülni a hatóság elől – közölte az ügyészség.
Mint kiderült, az elkövető Szegeden vett fel az autójába hét beutazási papírokkal nem rendelkező személyt, akik közül hárman a hátsó ülésre, négyen pedig a csomagtartóba feküdtek be.
Ezek után a tettes elindult az osztrák határ felé, ám az M85-ös autóút egyik pihenőjénél egy rendőrautó megpróbálta megállítani. A vakmerő sofőr inkább a menekülést választotta, letért az útról és egy kanyarban elvesztette az uralmát a kocsi felett, padkára hajtott, majd végül egy ároknak ütközött, ahol a jármű a feje tetején állt meg.

Ez sem állította meg a főszereplőt, gyalog próbált a szántóföldön meglógni, ám a rendőrök gyorsabbnak bizonyultak.
A baleset következtében ketten súlyos sérüléseket, egy személy pedig könnyű sérüléseket szenvedett.
Az ügyészség embercsempészés és közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a férfi ellen. Súlyos büntetésre számíthat: akár kilenc év börtönt is kaphat. Az ügyben várhatóan a Soproni Járásbíróság hoz majd döntést.
Nyitókép: Magyarország Ügyészsége

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen