
Újabb medve kóborol Magyarországon, itt látták utoljára

Olyan körülményekre bukkantak egy csepeli utcában, amelyek alighanem sokak számára gyomorforgató. A Vasas utca végében nagy mennyiségű emberi ürüléket, használt pelenkákat és szemetet halmoztak fel, méghozzá nem véletlenül és nem egyszeri alkalommal – számolt be pénteken a Csepel Info a Facebook-oldalán.
A Csepeli Városrendészeti Igazgatóság munkatársai végül léptek: elkapták azokat a helyi lakókat, akik vödrökkel és különféle edényekkel hordták ki az ürüléket az utca végébe. Az elkövetőket ezt követően a rendőrség előállította.
A lakók nem véletlenül választották a helyszínt. Arra ügyeltek, hogy a szennyezést kicsit távolabb helyezzék el attól a területtől, ahol maguk élnek, így próbálva elkerülni a közvetlen következményeket.
A megdöbbentő cselekményt az érintettek azzal magyarázták, hogy meghibásodott az otthoni vécéjük, ezért kényszerültek erre a „megoldásra”. A környezetkárosítás és a közegészségügyi kockázat azonban ettől még tény marad.
A Vasas utca neve nem először kerül a hírekbe. A környéken az elmúlt években többször tapasztaltak problémát a helyi lakosság egy kisebb részének szemetelése miatt. Az önkormányzat ezért saját forrásból városrehabilitációs intézkedéseket indított, amelyek több területen már látványos eredményeket hoztak.
Számos régi házat lebontottak, helyükre modern társasházak épültek, és az érintett részeken a gondok is megszűntek. Az utca azon szakaszán azonban, amely még nem újult meg, időről időre továbbra is felbukkannak hasonló esetek.
A nyitókép illusztráció: Rendőrség Facebook-oldala

Újabb medve kóborol Magyarországon, itt látták utoljára

Időjárás-jelentés: Ez vár ránk április utolsó napjaiban

Dráma egy etyeki óvodában, azonnal cselekedni kellett

Rejtélyes rakomány akadt el Hatvannál, kamionnal érkezett

Veszélyre figyelmeztetnek hazánkban, sokakat érint

Magyarországot északnyugatról érték el először a csernobili robbanásból származó radioaktív anyagok

Világszintű hőség jöhet: már nyáron berobbanhat az El Niño

Mentőhelikoptert riasztottak egy fuldokló újszülötthöz

Azbesztszennyeződés Szombathelyen és Kőszegen, Celldömölk is közleményt adott ki

Az iráni háború miatt a gyógyszerek ára is brutálisan emelkedhet

Megint többet fizetnénk a benzinkutakon, ha nem lenne védett ár

Nagy erőkkel vonult ki a TEK és a rendőrség a XI. kerületbe