
Drog miatt 2000 forintért ölte meg unokatestvérét Szabolcsban

Meghökkentő videót osztott meg az ügyészség, melyen az látható, hogy a Vas vármegyei Sárváron két férfi és egy nő egymással összejátszva élelmiszerekkel telepakolt bevásárlókocsikat toltak ki több üzletből, több mint 400 ezer forintnyi kárt okozva ezzel.
Mint kiderült, a csapat tagjai előzetesen felosztották egymás között a feladatokat. Először közösen telepakolták a kosarat, majd egyikük a bejárathoz ment, és úgy tett, mintha éppen bejönne az üzletbe, így kinyílt a mozgásérzékelős ajtó, melyen a társuk ki tudta tolni a lopott árut az üzletből.
Annyira jól működött a terv, hogy háromszor is loptak, 2024 decemberében 43 ezer forint, 2025 januárjában 202 ezer forint és 163 ezer forint kárt okoztak a sértetteknek, melyből 365 ezer forint a termékek visszavételével megtérült.
A Sárvári Járási Ügyészség lopás miatt vádat emelt az elkövetők ellen, akiknek a büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság fog dönteni.

Drog miatt 2000 forintért ölte meg unokatestvérét Szabolcsban

Ittasan ütött el egy 15 éves biciklist, majd elhajtott Jánoshalmán

Tűz pusztított egy kétezer négyzetméteres csarnokban Gárdonynál

Letartóztattak egy rendőröket fenyegető férfit Kaposváron

Hernádi Zsolt: üzemi baleset történt

Méteres lángok csaptak fel Győrújbaráton, kiderült, mi okozta a tüzet

Összecsomózott övek tartották össze az M3-ason száguldó horrorkaravánt

Helyszíni fotókon a Mol tiszaújvárosi üzemében történt robbanás, egy ember meghalt

Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén

Ijesztő baleset: Videón, ahogy felökleltek egy motorost Békésen

Videón, ahogy egy részeg autós kacsázott a Balaton felé vezető úton

Mentők siettek egy várpalotai óvodához, mérgező virághagymát ettek a gyerekek