
Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Az egykori politikus, Juhász Péter hatalmas elánnal hergel, próbál influenszerként igazságot tenni, interjúkat készít áldozatokkal is, de az ügy bonyolultságát, a helyzet többértelműségét jól jelzi a videóban szereplő bántalmazott bűnlajstroma.
A Szőlő utcai intézet nem gyermekotthon, nem árvaház, hanem fiatalkorúak börtöne. Az intézményben összesen 57-en vannak, akiket a bíróság szexuális erőszak, emberölés, terrorcselekménnyel fenyegetés, súlyos testi sértés bűntettek miatt ítélt el.
Ám akik ártatlan bárányként, árvaházi lakóként festik le az ott őrizetteket, azok is félrevezetik a közvéleményt és ezzel csak az indulatokat szítják feleslegesen.
A következő bűncselekmények elkövetése, illetve annak megalapozott gyanúja lakói az intézetnek (a kettőspont után a számuk olvasható):
rablás: 27
szexuális erőszak: 4
emberölés: 3
terrorcselekménnyel fenyegetés: 2
lopás: 5
kerítés: 1
súlyos testi sértés: 5
magánlaksértés: 1
zsarolás: 1
kifosztás: 4
személyi szabadság megsértése: 1
jármű önkényes elvétele: 1
kábítószer-kereskedelem: 1
garázdaság: 1
Az egykori politikus, Juhász Péter videójában szereplő egyik bántalmazott, információink szerint fiatal kora óta többszörös visszaeső bűnöző. A most 25 éves R. Cs. 2015 októbere és 2016 augusztusa között volt a Szőlő utcában, jelenleg Tökölön van. Korábban több alkalommal követett el lopást, rablást, testi sértést, 2024-ben hivatalos személy elleni erőszak miatt volt terhelt, idén gépkocsivezetés eltiltásának hatálya alatt állt.
Fotó: Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner
Kapcsolódó tartalmak:

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók

Késsel fenyegette a mentőket egy fertőszentmiklósi férfi

Drámai küzdelem Győrnél, egy idős nő élete volt a tét - Fotó

Rejtélyes holttestet találtak Nyíregyházán - Fotók

Rendőrök szeme láttára szabálytalankodott egy részeg - Videó

Erkélyen surrant be lopni egy férfi, kifelé már a rendőrök várták

Megfojtotta kisgyerekét egy nő Karcagon, miután egész nap alkoholizált

Nagy volt az érdeklődés a Nyitott Parlament program iránt