
Meghalt Bugár Imre

Méteres lángok, szénné égett házak. Karácsony három napja alatt összesen 413 esetben avatkoztak be a tűzoltók. 116 helyszínen kellett tüzet oltani, 77 lakóépület gyulladt ki. 297 esetben műszaki mentést végeztek, 15 helyen keletkezett szén-monoxid. A nagy szám ellenére idén jóval kevesebbszer kellett beavatkozni a tűzoltóknak, mint tavaly karácsonykor.
Hajdúszováton december 24-én egy ház hátsó része teljesen kiégett, egy 90 éves asszonyt élt ott, aki nem tudott kimenekülni, és bennégett az otthonában. Egy autós pedig szenteste csapódott bele egy háznak a kerítésébe Szigethalmon. A sofőrt a tűzoltók szabadították ki, majd a mentők hosszasan küzdöttek érte, súlyos sérülésekkel vitték kórházba. De nem ő volt az egyetlen, akit kórházba kellett szállítani karácsonykor.
Az ünnep 3 napja alatt a mentők 10 ezer mentési feladatot hajtottak végre, az ügyeletekben pedig 20 ezer ember kapott ellátást. A balesetek, rosszullétek mellett 20 embert sikerült újraéleszteni és stabil állapotban kórházba szállítani.
A segélyhívó központban azonban az általános hétköznapokhoz képes jóval kevesebb hívás érkezett.
23 esetben hívták a tűzoltókat olyan idős, vagy beteg egyedül élő emberekhez, akik napok óta nem adtak magukról életjelet, vagy az otthonukban elestek és nem tudtak egyedül felkelni. A szakemberek azt kérik, ha azt tapasztjuk, hogy valaki nem reagál, vagy nem tudunk segíteni rajta, minden esetben hívjuk a 112-es segélyhívó számot.

Meghalt Bugár Imre

Nyilvánosságra hozták a szorosadi tragédia felvételeit, fotókon a roncs

György István: szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap

Téboly a 7-es főúton, szarvasok cikáztak az autók között – Videó

Hárman menekültek egy lángoló házból Békésen

Súlyos baleset Csonkamindszentnél, mentőhelikopter landolt

Nevelt kislányait, de még a barátnőjüket is erőszakolta a dunántúli pedofil

Megvadult egy Tesla az M3-ason - videóval

Gyászol Veszprém vármegye, meghalt a kitüntetett építész

Szörnyű tragédia Szabolcsban, egy lakó nem tudott kimenekülni

Nem adott kölcsön, ezért megpróbálta felgyújtani barátja házát

Bosszúból végighúzta a kulcsot a szomszéd autóin