
Halálos tragédia Apátvarasdnál, meghalt egy fiatal

Drámai eseményről számolt be vasárnap a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat – HUNGO a Facebook-oldalán. A szervezet egy december elején eltűnt budapesti személy felkutatásában vett részt, ám a többnapos, kitartó munka végül tragikus eredménnyel zárult.
A közlemény szerint a csapat a Budapesti Rendőr-főkapitányság kérésére kapcsolódott be a keresésbe. Az eltűnt személy december 4-én hagyta el budapesti otthonát, és napokig semmilyen nyom nem vezetett a hollétéhez. Az áttörést 11 nappal később egy Szentendre külterületén megtalált gépjármű hozta meg. Ezt követően indult meg az átfogó területkutatás.
A keresés rendkívül nehéz körülmények között zajlott. A jól járható területeken keresőkutyák segítették a munkát, míg a szakadékokkal és sziklás lejtőkkel tagolt részeket élőerővel kutatták át, a rendőrség folyamatos koordinációja mellett.
Sajnos a gyanú beigazolódott: az eltűnt személyt a nehezen járható, sziklás területen találtuk meg
– írta a szolgálat. A rendőrségi szemlét követően az elhunytat kötéltechnikai biztosítás mellett szállították ki a veszélyes terepről.

Halálos tragédia Apátvarasdnál, meghalt egy fiatal

Már több rendkívüli esemény is történt a választáson

Videón a két életet követelő Árpád hídi baleset

Ütötte-rúgta a másikat egy parkolási vita miatt Kecskeméten

Követték, földre lökték, majd kirabolták az idős asszonyt Kunmadarason

Illegális verseny állhat a két ember életét követelő baleset mögött – őrizetben a sofőr

Tankok lepik el a 8-as főutat hétfőn

Kedves akart lenni, baleset lett belőle Pomáznál – videó

Megvan a titokzatos óriás: kamera rögzítette a ritka pillanatot

Tűzoltók és színészek fogtak össze – videó

Ketten meghaltak, tömegbaleset történt a Váci úton

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni