
Mozgó vonat alá zuhant egy 40 év körüli férfi a balatonszárszói állomáson

A budapesti rendőrök december 19-én reggel egy VI. kerületi, Király utcai lakásnál intézkedtek, mert információik szerint ott tartózkodott két körözött férfi - derült ki a police.hu vasárnapi közleményéből.
A 45 éves R. Csabát az ingatlan közelében, az utcán, míg az 56 éves N. Sándort a lakásban fogták el. A rendőrök mindkét férfinál kábítószert találtak.
A 45 éves R. Csaba ellen a bíróság két elfogatóparancsot is kiadott járművezetés az eltiltás hatálya alatt elkövetett bűncselekmények miatt, emellett kapcsolati erőszak miatt is körözték. Az 56 éves N. Sándort lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt keresték a hatóságok.
A fővárosi rendőrök mindkét férfit előállították, és kábítószer birtoklása bűncselekmény gyanúja miatt külön eljárást indítottak ellenük.
Kihallgatásukat követően R. Csabát büntetés-végrehajtási intézetbe szállították, míg N. Sándort bíróság elé állítják.

Mozgó vonat alá zuhant egy 40 év körüli férfi a balatonszárszói állomáson

Nagyon erős UV-B sugárzás várható hétfőn az ország nagy részén

Helyszíni fotókon a mátrai szerencsétlenség, egy fiatal az áldozat

Tragédia Vác közelében, egy motoros szörnyethalt

Halálos tragédia történt Hajdú-Biharban

Iskolából hazafelé mentett életet egy 17 éves fiú

Újabb hírek érkeztek a tiszaújvárosi robbanás sérültjeiről

Nemzetközi bűnbandát számolt fel a NAV

Veszprémbe költözött Samu

Drog miatt 2000 forintért ölte meg unokatestvérét Szabolcsban

Ittasan ütött el egy 15 éves biciklist, majd elhajtott Jánoshalmán

Tűz pusztított egy kétezer négyzetméteres csarnokban Gárdonynál