
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Nem mindennapi konfliktust éltek át egy pilisborosjenői társasház lakói december egyik estéjén - számolt be róla szerdán a police.hu.
Egy apa-fia páros éppen a lépcsőházban végzett munkálatokat, amikor a fiatalabb férfi meglátta, hogy az emeleti szinten az egyik lakó ajtajánál fel van szerelve egy kamera, ami a közös használatú teret figyelte. Mivel úgy ítélte meg, hogy az eszköz jogellenesen van ott, odasétált és leszerelte.
Rövid idő elteltével kinyílt az érintett lakás ajtaja, ahonnan kilépett a 47 éves Ian S., és 45 éves élettársa Z. Anasztázia. A férfi angol nyelven szidalmazni kezdte az apát és a fiát, majd az „I will kill you”, azaz „megöllek” szavakat kiabálva, bal kezében – csuklójához láncolva – egy kést, jobb kezében pedig egy fegyvernek látszó tárgyat tartva indult feléjük, majd egy lövést is leadott a két férfi irányába, miközben élettársa gázspray-vel fújt feléjük.

A fiatalabb férfi ekkor a lépcsőn a földre vitte támadójukat, míg édesapja a nőt próbálta feltartóztatni. A dulakodás zajára további két szomszéd ment ki a lépcsőházba, akik segítettek lefegyverezni a támadót.
A külföldi férfi ezt követően rosszul lett, remegni kezdett, majd miután elvették tőle az eszközöket, felállt, és puszta kézzel ismét támadásba lendült. Ezúttal az idősebb férfi volt a célpont, akit a lépcsőnek lökött. A támadó rövid időn belül újra rosszul lett, ezt kihasználva a sértettek a társasház előtti kertbe menekültek, ahol megvárták a helyszínre érkező rendőröket.
A budaörsi rendőrök a férfit és élettársát elfogták, előállították, és ellenük büntetőeljárást indítottak.
A két elkövetőnek felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt kell felelnie.
Nyitókép: police.hu

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen