
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt korábbi utánpótlás- és vezetőedzőnk, Horváth Csaba - közölte a Credobus Mosonmagyaróvár a Facebook-oldalán.
Csaba meghatározó alakja volt az egyesület szakmai életének. Munkássága során két U19-es bajnoki címet ünnepelhetett a klubbal, irányította megyei I-es csapatot, majd pályafutása csúcspontjaként az NB II-ben is leülhetett a kispadra, ahol tudásával és elhivatottságával szolgálta az egyesületet - áll a bejegyzésben.
Szakmai alázata, embersége és a fiatalok iránti elkötelezettsége örökre része marad klubunk történelmének. Emlékét tisztelettel és hálával őrizzük.
Őszinte részvétünk családjának, hozzátartozóinak és mindazoknak, akik ismerték és szerették.
Nyugodj békében, Csaba
- fogalmaztak.
Nyitókép: Credobus Mosonmagyaróvár - MTE 1904 hivatalos Facebook-oldala

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen