
Gázolt a vonat Győrnél

Szokatlan jelenetek játszódtak le egy zuglói kollégiumban, miután az épületbe visszatérő diákok felfigyeltek egy befeszített ajtóra. Az intézmény vezetője azonnal rendőri segítséget kért, a járőrök pedig megkezdték az épület átvizsgálását – számolt be szerdán a Rendészeti Államtitkárság Facebook-oldalán.
Helyiségről helyiségre haladva árulkodó jelek vezették őket tovább: lábnyomok, valamint egy üres túró rudi csomagolása mutatta, merre járhatott a hívatlan vendég. A nyomok végül egy emeleti szobához vezettek, ahol a szekrényhez támasztott létra már sejtette, hogy nincs minden rendben.
Édesdeden aludt egy szekrényben az a férfi, aki betörése fáradalmait igyekezett kipihenni
- állt a posztban.
A szekrény ajtaját kinyitva egy összekucorodott férfi bukkant elő, aki önerőből már nem tudott lemászni. A rendőrök segítettek neki lejönni, majd a földre fektették és megbilincselték.
A 44 éves budapesti férfi elmondta, hogy a kerítésen átmászva jutott be az épületbe, ám közben megsérült a lába, amely szerinte eltört. Arra azonban nem tért ki, hol hagyta el a cipőjét, hogyan jutott fel a szekrénybe, és meddig tervezett ott maradni.
A férfit kórházba szállították, ellene lopás gyanúja miatt indult eljárás.

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek

Elfogták az embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Fegyveres férfi őrjöngött egy pécsi iskola mellett

A nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt férfit

Egy telefonhívással tűnt el 17 millió egy múcsonyi nő számlájáról

Meghalt a Kölcsey iskola nyolcadikos diákja