
Agyonverte lakótársát egy férfi Miskolcon, a lakás tulajdonosa talált a holttestre

December 29-én reggel egy vezsenyi lakos pár percre hagyta járó motorral a ház előtt kocsiját. Amikor visszatért, az autónak már hűlt helyét találta. A rendőrség azonnal a nyomába eredt a tettesnek, aki nem is akármilyen módon használta ki a lopott kocsit – derült ki a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrség keddi Facebook-bejegyzéséből.
A 54 éves férfit rövid időn belül megtalálták egy tiszakécskei fürdőben. A bejárathoz szükséges belépőt a kocsiból magához vett pénzből vásárolta, majd meg is reggelizett. Sőt, előtte az autót is megtankolta, hogy biztosan ne maradjon üzemanyag nélkül. Az indítókulcsot és a leszerelt rendszámot elrejtette, amíg fürdőzött, így próbálva elkerülni a lebukást.
A férfit előállították, kétrendbeli lopás bűntett, valamint egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, és kezdeményezték letartóztatását. A kocsit a rendőrök visszaadták a tulajdonosának.

Agyonverte lakótársát egy férfi Miskolcon, a lakás tulajdonosa talált a holttestre

Szédületes dolgot vett fel több kamera az éjszaka közepén, fényárban úszott a fél ország – Videó

Döbbenet, mi került a felszínre a Maconkai-víztározóból az éjszaka közepén, fotón a nógrádi óriás "szörny"

Elfogatóparancsot adtak ki, hátborzongató gyilkosság történt Budapesttől nem messze

Dráma egy vidéki sportcsarnokban, ijesztő felfedezést tettek az öltözőben

Aggasztó tünetek jelentkeztek egy balatoni fürdő vendégeinél, teljes körű ellenőrzést rendeltek el

Rémisztő betegség ütötte fel a fejét Borsodban – akár végzetes is lehet, ha nem kezelik

Káprázatos jelenség lesz látható a tavaszi égbolton

Jó tudni! Fontos határidő közeleg a választás előtt

Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása

Rezsistop: Fontos határidőre figyelmeztet az MVM

Balesetet okozott egy ittas ámokfutó, üldözésekor egy rendőrt is veszélybe sodort