2025. december 22. hétfő, Zénó
4°C Budapest

Javítóintézetbe kerülhetnek a terézvárosi késelés tini gyanúsítottjai

Három fiatalt vettek őrizetbe a december 20-án hajnalban történt terézvárosi késelés ügyében. Az ügyészség egy 15, egy 17 és egy 18 éves lány letartóztatását indítványozta, a fiatalkorú gyanúsítottak esetében pedig javítóintézetben történő elhelyezést kezdeményeztek.
2025. december 22., hétfő 14:31
Vágólapra másolva!

A hatóságok szerint az ilyen súlyos erőszakos bűncselekmények elkövetőit rendre javítóintézetekbe küldik, ezért az ügyészség most is ezt a végrehajtási formát tartja indokoltnak.

A nyomozás eddigi adatai alapján az eset egy szórakozóhely előtt kezdődött a VI. kerületben. Két, egyaránt 15 éves lány szóváltásba keveredett, amely dulakodássá fajult. A konfliktusba később a támadó lány társai is bekapcsolódtak, így csoportos támadás alakult ki.

A verekedés során a sértett a földre került. Ekkor egy 17 éves lány elvette a táskájából a mobiltelefonját, majd egy 18 éves is csatlakozott a támadókhoz. Nem sokkal később a 15 éves támadó pedig elővette a nála lévő kést, és mellkason szúrta a lányt, életveszélyes sérülést okozva.

A támadást követően a banda autóval menekült el a helyszínről. A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói rövid időn belül azonosították és őrizetbe vették a három támadó lányt, valamint több társukat is.

 

Az ügyészség a 15 éves lánnyal szemben emberölés bűntettének kísérlete miatt indítványozta a letartóztatást. A 17 és 18 éves gyanúsított ellen emberöléssel kapcsolatos bűnpártolás, valamint csoportos garázdaság miatt folyik eljárás, a mobiltelefont elvevő fiatal esetében pedig kifosztás megalapozott gyanúja is fennáll.

A hatóságok szerint fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye, a bizonyítás befolyásolásának kockázata, valamint a bűnismétlés veszélye, ezért a gyanúsítottak esetében a letartóztatás az еgyedüli hatékony kényszerintézkedés.

Az ügyben külön súlyosbító körülmény, hogy a 18 éves támadót korábban már elítélték, felfüggesztett fogházbüntetésre. Az ügyészség álláspontja szerint a fiatalkorú gyanúsítottak esetében a javítóintézeti elhelyezés biztosítja leginkább a társadalom védelmét és a további bűncselekmények megelőzését.

A nyomozás jelenleg is folyamatban van.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk