
Halálos tragédia történt Hajdú-Biharban

Lakossági energiatároló-programot hirdetett meg a kormány összesen százmilliárd forint keretösszeggel. A kabinet január közepére írja ki a felhívást, február elején pedig a családok pályázhatnak. A terv szerint két és fél millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz lehet hozzájutni tíz kilowattórás energiatárolók beszerzéséhez.
Toldi Ottó, a Klímapolitikai Intézet vezető kutatója a Magyar Nemzetnek elmondta, ez a lakossági energiatároló program abban segít a napelemmel rendelkező háztartásoknak, hogy tartósan önellátók lehessenek, áramigényeik minél nagyobb részét helyben megtermelt zöldenergiával fedezhessék, ezzel hozzájárulva a rezsicsökkentés fenntarthatóságához is.
A pályázat meglévő vagy új napelemhez kapcsolódó akkumulátor beszerzését támogatja.
A két és fél milliós elnyerhető forrással az akkumulátor és inverter mintegy 3,2 millió forintos árának nyolcvan százalékát vállalja át a kormány a családoktól.
Az elbírálás során előnyt élveznek az éves szaldó elszámolásból már kiesettek vagy a következő öt évben kiesők, ezután pedig ötezer alatti lélekszámú települések lakói.
A program célja, hogy a háztartások a megtermelt – jellemzően napelemes – villamos energiát ne azonnal, hanem későbbi időpontban, például az esti fogyasztási csúcs idején használják fel. Ennek technikai alapját a háztartási méretű lítiumion-akkumulátoros energiatárolók adják, inverterrel kiegészítve. Toldi Ottó kiemelte, a pályázat nem üzemidőben (órában), hanem tárolókapacitásban határozza meg a támogatott rendszert. A jelenlegi bejelentés szerint tipikusan körülbelül tíz kilowattóra (kWh) kapacitású akkumulátorok telepítése a cél. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az energiatároló tíz kWh villamos energiát képes felvenni és később visszatáplálni a háztartás belső hálózatába, de az a fogyasztástól függ, hogy a tárolt mennyiség hány üzemórára elegendő.
Nagyságrendileg négy–hat üzemórányi energia tárolható el így, de alacsony fogyasztás mellett ez több is lehet.
A kutató szavaiból is kiderül, a rendszerek telepítése elsősorban a nappali termelés és az esti felhasználás közötti áthidalására szolgál.
Ami a telepítést illeti, Toldi Ottó elmondta, az akkumulátorok érzékenyek a környezeti hatásokra, különösen a hőmérsékletre és a páratartalomra, ezért csak száraz, fagymentes, jól szellőző, közvetlen napsütéstől védett helyen telepíthetők. A legkedvezőbb elhelyezés általában a garázs vagy egy külön gépészeti helyiség, mivel ezek többnyire fagymentesek, könnyen hozzáférhetők, és közel helyezkednek el az inverterhez és az elektromos elosztóhoz, így a kábelezés is egyszerűbb. A pince szintén alkalmas lehet, ha száraz és megfelelően szellőztethető, ugyanakkor a párás környezet és az esetleges beázás komoly kockázatot jelenthet.
A padlás vagy a tetőtér ezzel szemben általában nem ajánlott, mert nyáron extrém mértékben felmelegedhet, télen pedig lehűlhet, nagy a hőmérséklet-ingadozás, ez pedig az akkumulátor élettartamát csökkenti.
A Magyar Nemzet megtudta azt is, a támogatási rendszer inkább a hálózattal együttműködő, részben önellátó háztartásokat kívánja ösztönözni, nem pedig a teljes leválást, ezért olyan tanyákon korlátokat jelent, ahol nincs, vagy csak nehezen megoldható a villamosenergia-hálózatra történő csatlakozás. A pályázati feltételek ugyanis hálózati csatlakozást feltételeznek, és nem a kizárólag szigetüzemű, elszeparált hálózatra nem kapcsolódó rendszereket támogatják.
A nyitókép illusztráció (MTI)

Halálos tragédia történt Hajdú-Biharban

Iskolából hazafelé mentett életet egy 17 éves fiú

Újabb hírek érkeztek a tiszaújvárosi robbanás sérültjeiről

Nemzetközi bűnbandát számolt fel a NAV

Veszprémbe költözött Samu

Drog miatt 2000 forintért ölte meg unokatestvérét Szabolcsban

Ittasan ütött el egy 15 éves biciklist, majd elhajtott Jánoshalmán

Tűz pusztított egy kétezer négyzetméteres csarnokban Gárdonynál

Letartóztattak egy rendőröket fenyegető férfit Kaposváron

Hernádi Zsolt: üzemi baleset történt

Méteres lángok csaptak fel Győrújbaráton, kiderült, mi okozta a tüzet

Összecsomózott övek tartották össze az M3-ason száguldó horrorkaravánt