
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Szeles, télies idővel búcsúzik az idei év, kedd hajnalban érkezik az újabb, a vasárnapinál is erősebb hidegfront - tudatta az Időkép.
A hajnali órákban éri el az északi tájakat, a szakadozott felhőzetéből pedig elszórtan alakulhatnak hózáporok.
Azonban vastag, összefüggő hótakaró sehol sem fog kialakulni.
A front viszont nem lesz tartós, délutánra elhagyja az országot. A csúcshőmérséklet mindössze -1 és +5 fok között alakul majd.
Az Időkép információi alapján szilveszterkor, azaz szerda hajnalban országszerte fagyni fog, a derült, szélcsendes tájakon -10 fok alatti értékek is előfordulhatnak, és napközben sem lesz melegebb -2, +3 foknál.
Este csapadék érkezik majd felénk, többfelé hullhat majd hó, illetve hózáporok alakulhatnak ki, így az év utolsó napján nem egy helyen lehet majd fehér a táj.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen