
Menekült, majd vetkőzni kezdett igazoltatás közben Zamárdiban

Egy hete feküdt holtan egy fővárosi albérletben az a 22 éves férfi, akinek feltehetően kábítószer okozta a halálát – közölte a megrendítő hírt a Rendészeti Államtitkárság.
Mint kiderült, a férfira a barátja talált rá, aki tudta, hogy az áldozat kamasz kora óta gyógyszer-, illetve kábítószerfüggő. Az áldozatnak megszakadt a kapcsolata a családjával, egyedül élt a harmadik emeleti lakásban.
A hatóságok a helyszínen fehér port is találtak a holttest közelében, és az előzetes szakértői vélemény szerint halálát nagy valószínűséggel kábítószer, gyógyszer, vagy mindkettő együttes használata okozta.
A halál körülményeit a BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság Rendkívüli Haláleseti Osztálya vizsgálja.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Menekült, majd vetkőzni kezdett igazoltatás közben Zamárdiban

Kaszával esett neki egy parkoló kocsinak Gyöngyösön

Május végéig meghosszabbítja az árréscsökkentést a kormány

Több veszélyes állatot is tartott a privát keszthelyi állatkertben

Magyarországon nőtt legtöbbet a minimálbér, ami átszivárog a teljes bérskálára

Rezsistop: ezekre a dátumokra kell figyelni

Nyolcéves mélyponton az infláció Magyarországon

173 milliót csalt ki ismerősétől egy 28 éves férfi

Lezárult a keresés: Holttestet találtak a Dunában

Megütötte az igazgatóhelyettest, egy diákot pedig megvert a ceglédi gimnazista

Véget ért a keresés: Rendkívüli hír érkezett a fülöpszállási idősek otthonából eltűnt férfiról

Megvalósult rémálom: Édesanyja életéért küzdött egy ápolónő Pest vármegyében