
Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők

A segítő szakmákban, mint a mentősök, nincsen karácsony és ünnepnap, az emberek mindig számíthatnak az itt dolgozók segítségére, ha baj van - mutatott rá Fülöp Attila, aki megköszönte a mentősök munkáját.
Elmondta, hogy 2010 óta 1167 mentőgépkocsi cseréje valósult meg, de az új járművek önmagukban nem érnek semmit, ha nincsenek felkészült és elkötelezett mentősök, akik a legnehezebb napokban is vigyáznak a magyar emberek életére.
Fülöp Attila az MTI kérdésére elmondta, hogy a járműbeszerzés értéke 9 milliárd forint.
Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője úgy fogalmazott, hogy a most rendszerbe állított mentőautó a legmodernebbek közé tartozik világszinten, technikai megoldásai és biztonsági felszereltsége pedig egy S-osztályú Mercedes személyautó szintjének felel meg.
Az MTI kérdésére megerősítette, hogy az új járműbeszerzéssel az OMSZ flottájának átlagéletkora 7 évre csökken.
Szólt arról is, hogy a karácsonyi ünnepek alatt országszerte tízezer esetet láttak el az OMSZ munkatársai, míg az ügyeletben ennek kétszeresét, 20 ezer beteget fogadtak, és a következő napok is mozgalmasnak ígérkeznek. Szilveszter után is lesz egy többnapos időszak, amikor az alapellátás és a szakrendelések szünetelnek, de a mentők az ünnepi időszakban is készenlétben állnak - jegyezte meg.
Győrfi Pál kiemelte: megerősített szolgálattal készülnek szilveszterre, Budapesten és a nagyvárosokban plusz egységek állnak szolgálatba, és mentőirányítás létszámát is megemelik. A legtöbb riasztás este 10 és hajnali 3-4 óra között van, elsősorban Budapest belvárosi területére koncentrálódnak a hívások.
Az OMSZ szóvivője a pirotechnikai eszközök használatának veszélyeire is felhívta a figyelmet. Az elmúlt években két halálos tűzijáték-baleset is történt, amikor az eszközt használók az indítócső fölé hajoltak, és a rakéta fejen találta őket. Pénteken az ünnepi időszak első petárdabalesete is megtörtént, Pest megyében egy 15 éves fiú kezét roncsolta egy pirotechnikai eszköz.
Győrfi Pál hangsúlyozta: az illegálisan beszerzett és otthon barkácsolt eszközök különösen veszélyesek, ezért inkább a trombita használatára ösztönöznék az embereket.
Nyitókép: Fülöp Attila Facebook-oldala

Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból