
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Vádat emeltek azzal a fiatalkorúval szemben, aki 2023 novembere és 2024 novembere között több lopást is elkövetett a Pest vármegyei Sülysápon és a környező településeken, hogy így tudja fedezni a megélhetését és a kábítószerfogyasztását - közölte az ügyészség.
2024 novemberében a vonat biztonsági kamerája is rögzítette, hogy az elkövető felszállt Sülysápon a vonatra, és kifigyelte, hogy az ajtónál ül egy nő, aki telefonozik. Mikor a megállóba ért a vonat, egy gyors mozdulattal kikapta a sértett kezéből a mobiltelefont, majd leugrott a várakozó szerelvényről.
Ugyanebben a hónapban egy közeli pizzériánál egy futár autóját kötötte el, és amikor az alkalmazott észrevette, azonnal odarohant és belekapaszkodott a vezető oldali ablakba. A tettes mit sem törődött ezzel, és addig vonszolta magával az áldozatot, amíg elengedte az ablakot és elesett. A férfi 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A jogsival nem rendelkező fiatalkorú vádlottat a rendőrök két nap alatt elfogták.
A Budakörnyéki Járási Ügyészség több rendbeli lopás bűntette mellett, rablás bűntettével és minősített közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja a gaztevőt. Az ügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés, közügyektől eltiltás és járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozza, bűnösségéről a Nagykátai Járásbíróság fog dönteni.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen