
Mellkason szúrta testvérét egy vilmányi férfi

Drámai közlekedési baleset történt december 24-én délelőtt Tatabányán, a forgalmas Szent Borbála úton. Egy mentőautó karambolozott egy személygépkocsival, az ütközés következtében a mentő az oldalára borult – számolt be a kemma.hu.
A történtek kapcsán megszólalt Gál Csaba, tatabányai Fidesz-frakcióvezető közösségi oldalán, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy az ünnepi időszakban különösen fontos az óvatos közlekedés.
Remélem, hogy a mentősöknek nem esett baja. Köszönjük, hogy ma is dolgoznak értünk, segítsük őket!
– írta posztjában a politikus.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a baleset a Szent Borbála út és a Szende Lajos utca találkozásánál történt. Két jármű ütközött össze, az egyik autóban ketten utaztak. Egy személy saját erejéből el tudta hagyni a járművet, a másik utashoz viszont a tatabányai hivatásos tűzoltók nyújtottak segítséget. A tűzoltók a mentőautót áramtalanították, a helyszínre pedig további mentőegységek is érkeztek.

Mellkason szúrta testvérét egy vilmányi férfi

Hatalmas tűzgömböt vett videóra egy magyar férfi

Mentálisan zavart lehetett a nagyteveli polgármester támadója

Négyre emelkedett a budakeszi tűz halálos áldozatainak száma

Fejre állt egy autó Karmacsnál, drámai felvétel érkezett

Kiderült, robbanás miatt haltak meg hárman Budakeszin, büntetőeljárás indult

Leitattak, kiraboltak, majd a fagyban hagytak egy férfit

Durva változás jön az időjárásban, jobb, ha felkészül!

A magyarok érzik az ügy súlyát és fontosságát – már eddig is rengetegen küldték vissza a Nemzeti Petíciót

Hárman meghaltak Budakeszin, drámai videón a méteres lángok

Hatalmas lángok Budakeszin, többen életveszélyesen megsérültek

Két kisgyereket is bántalmazott egy bölcsődei nevelőnő Érd mellett